• Skip to primary navigation
  • Skip to main content
  • Skip to footer

Laterna Építész-Tervező és Szolgáltató Iroda

  • Kezdőoldal
  • Rólunk
  • Referenciáink
  • Kapcsolat
  • EN
  • HU

Rólunk

Irodánk mintegy 30 éves fennállása alatt jórészt épületek tervezésével foglalkozott, specializálódva a sport és szabadidő tevékenységet kiszolgáló épületekre. Utolsó jelentős munkánk a Magyar Labdarúgó Szövetség Telkiben felépült edző centruma volt. Az épület átadása után az UEFA a helyszínre szervezett workshopokon jó példaként mutatta be az épületegyüttest más európai szövetségek képviselői számára.

2011-től az épülettervezés mellett kezdtünk el foglalkozni magasépítési projektek vezetésével egy másik speciális területen a tudományos kutatást kiszolgáló épületek építésében. Az elmúlt mintegy 10 évben a Magyar Tudományos Akadémia számára vezetésünk és ellenőrzésünk alatt elkészült a Természettudományi Kutatóközpont, a Humántudományok Kutatóháza, valamint teljeskörű felújításon esett át Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont helyi védettségű épülete. Mindhárom épületet határidőre, a szerződött kivitelezési költségen belül, első osztályú minőségben, öt éves teljeskörű garanciával adtuk át. Mindhárom épület esetében az Akadémia részéről a felügyeletet Pálinkás Gábor az Akadémia rendes tagja látta el. Tevékenységünk kiterjedt  a három épület esetében az igények felmérésétől a tervezési program megírásán, a tervezői és kivitelezői versenyeztetésen, a tervellenőrzésen és az építés műszaki ellenőrzésén át az épületek megépítése utáni használatbavételig. Saját működési metodikát és dokumentálási rendszert használunk, minden esetben a Megrendelő érdekeit képviselve.

Jelenleg a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet új kutató épületének terveztetésén vagyunk túl, hamarosan elkezdődnek az építési munkák.

Harmadik tevékenységi körünk ingatlanok vagyonértékelése, ebben témában  is jelentős, 10 éves tapasztalattal, nemzetközileg elismert jogosultsággal rendelkezünk.

Vállaljuk a fenti tevékenységi körökben bármilyen feladat elvégzését a kicsitől a nagyig.

Alapítók:

  • Bakonyvári Sándor okleveles építészmérnök, vezetőtervező
  • B. Ottmár Tímea okleveles építészmérnök, vezetőtervező, ingatlan vagyonértékelő

Munkatársak:

  • Rózsahegyi József okleveles építészmérnök, műszakiellenőr
  • Csesznegi József okleveles gépészmérnök, vezetőtervező, műszakiellenőr
  • Faith László okleveles villamosmérnök, vezetőtervező, műszakiellenőr
  • Fekete Beatrix okleveles mérnök
  • Pálinkás Gábor az Akadémia rendes tagja, tudományos konzulens

Laterna Építész-Tervező és Szolgáltató Iroda

Alapítva 1991

Elérhetőségeink:

Mail: kapcsolat@laternastudio.hu
Tel: +36 20 935 4694
Cím: 2011 Budakalász, Petőfi utca 18.

Kövessen minket!

  • Facebook

Adatkezelési Tájékoztató

Copyright © 2025 · LATERNA

Teszt

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk.ElfogadomAdatkezelési Tájékoztató